Eleven városi emlékezet - PÉCS8 program

 

A szolgáltatás célja:

 

Pécs város 1945-1990 közötti történetének feltárása, kordokumentumok gyűjtése, digitalizálása, megosztása, közös emlékezetté formálása, intergenerációs továbbadása, s majd Bánkuti Gábor és Dévényi Anna szerkesztésében egy városmonográfia (a sorozat utolsó, a 8. kötet) megjelentetése.

 

A szolgáltatás célcsoportja:

 

Egykori és jelenlegi városlakók, történetkutató egyetemisták, valamikori és mostani pécsi diákok. 2020-ban a Senior Akadémia és a Máltai barátok tagjaival dolgoztak együtt szorosabban.

 

A szolgáltatás intézményi/szervezeti környezete, története

 

A Pécs Története Alapítvány felhívására született a kezdeményezés 2016-ban, Bánkuti Gábor és Dévényi Anna, a PTE történészei és társaik választották a múltfeltárás személyes történeteken és dokumentumok gyűjtésén alapuló módját, amely a generációk együttműködésén alapul.

Felhívásuk:

„A PÉCS8 nyitott program. Nem csak kezdeményez, hanem kezdeményezésre ösztönöz, befogad, csatlakozásra hív és összeköt minden programot és projektet, amely Pécs 1945 és 1990 közötti történetével foglalkozik. Fórumot teremt a szervezőknek és a résztvevőknek, ahol kapcsolatba léphetnek egymással és láthatóvá válhatnak a nagyközönség számára is.

Hívunk mindenkit, hogy ossza meg ötleteit, felhívását vagy eredményeit ezen az oldalon! Várjuk iskolák, civil szervezetek, helyi intézmények, egyéb közösségek és magánszemélyek csatlakozását vagy jelentkezését a pecs8.info [at] gmail.com címen!”

 

A két kutató szerint azért is fontos ez a fajta decentralizált struktúra, mert ez egy idő után önjáróvá válhat. A kezdeményezés teljesen autonóm, nincs megrendelő, és senkit sem pénzzel szólítanak meg, így valóban teret enged a kreativitásnak, az egyéni és a közösségi érdekek találkozásának.

 

 

A szolgáltatás tartalma /menete/ tevékenységei

 

Gyűjtés, visszaemlékezések, interjúk, fotók, filmek digitalizálása, elérhetővé tétele, konferenciák, helytörténeti vetélkedők, kutatótáborok szervezése, együttműködés kulturális intézményekkel, gyűjteményekkel, kreatív versenyek hirdetése, felhívások feldolgozásokra.

 

A szolgáltatás módszertana:

 

 

„Dévényi Anna elmondta, hogy a Pécs8 kezdeményezést azért indították el, mert volt egy tartalmi és egy módszertani problémájuk is a kötettel. A tartalmi, hogy itt van rengeteg élő emlék, amihez történészként nem férnek hozzá, mert még nem kerültek levéltárba, nincsenek feldolgozva. A módszertani, hogy hogyan lehet bemutatni a város történetét úgy, hogy az ne egy unalmas könyv legyen, hanem valami izgalmas, amit a szakirodalom alapján ők „városbiográfiaként” fogalmaztak meg. Amiből kibontakozik a város „személyisége”, az, hogy mitől lesz egyedi, mitől lesz pécsi, ami pécsi.”

 

Fontos, hogy a fiatalok is mondják el, ők hogyan tekintenek erre a korszakra. Így formálódott számos új, a fiatalabbakat is megszólító program, mint például a slam poetry-est, a rövidfilm pályázat vagy az iskolai projektnapok. Kiindulópontjuk az volt, hogy egy hálózatba szervezzék a Pécs történetével foglalkozó civileket, intézményeket és magánszemélyeket,

 

 

 

 

A szolgáltatás eddig elért eredményei

 

A Pécs8 projekt révén a város története azonnal digitalizált formában, azonnal hozzáférhető és megismerhető, sőt, alakítható módon válik közkinccsé, a közgyűjteményekben őrzött történeti források és a projekt során hozzáférhetővé váló ego-dokumentumok a digitális térben egyesülve a város egyedi történeti mátrixát hozzák létre. A várostörténet-írás a Pécs8 projekt révén kilép hagyományos történettudományi és közgyűjteményi kereteiből, egyszerre lesz a kollektív emlékezet alakítója és lenyomata.

 

A már megvalósult sikeres programok (Slam Poetry est, Vályogból panel vetélkedő, Pécs8 filmmustra valamint a Pécs8  kutatószemináriumok) tapasztalatai olyan modellt kínálnak, mely mintául szolgálhat más kezdeményezések számára is.

 

 

 

A szolgáltatással kapcsolatos bővebb információk (pl. tanulmányok, cikkek) elérhetőségei; a szolgáltatást megvalósító szervezet/ intézmény/ szakember elérzetősége

https://pecs8.hu/

 

https://pecs8.hu/pecs-tortenete-alapitvany/

 

https://pecs8.hu/wp-content/uploads/2017/05/P%C3%A9cs8-PTE-Innov%C3%A1ci%C3%B3s-d%C3%ADj.pdf

 

https://pecs8.hu/slam-poetry-beszamolo/