Esélyegyenlőség-érzékenyítés "Másnak lenni" program

 

A szolgáltatás célja:

 

 

Társadalmi szükséglet: Közösségbe tartozás kiépítése, társadalmi elszigetelődés ellen. Mai gyógypedagógiai ellátó rendszer működik, de a tankötelezettség megszűnése után, már nehezebb egy értelmi akadályozott felnőtt élete. Amennyiben szülei még támogatják, esetleg megoldott a speciális igényeket támasztó elhelyezése, esetleg még speciális munkát is tud végezni, akkor szerencsésnek mondható. A szabadidő hasznos eltöltése azonban minden ember számára ugyanolyan fontos, hozzá tartozik a mentális karbantartás, a fizikai aktivitás, a kultúra iránti igény. Szervezetünk fontosnak tartja, hogy az egyébként is hátrányosan érintett személyek számára hozzáférhető legyenek e tevékenységek. A szabadidő szervezés célja az egész életen át folytatott művelődés megalapozása, a szervezet egészséges harmóniájának biztosítása. A szabadidő szervezés során érvényesülnek a szabadidő funkciói, amely során eljuttatjuk a résztvevőket a testi, szellemi felfrissüléshez, majd a pszichés és fizikai egyensúly állapotához. A regenerálódás, karbantartás, felüdülés, kikapcsolódás, a tanulás, és a fejlődés a szabadidő szervezés kitűzött célja.

A szabadidő szervezés feladata a célkitűzéshez igazodva a szervezeti, személyi és infrastrukturális feltételek biztosítása, továbbá programkínálat, a programok tervezésének, szervezésének és lebonyolításának megoldása.

 

 

A szolgáltatás célcsoportja:

 

 

Elsődlegesen értelmi akadályozott felnőttek (18+), másodlagos célcsoport teljes lakosság (érzékenyítés.

)

 

A szolgáltatás intézményi/szervezeti környezete, története

 

2018. február óta – először önkéntes munkában, később pályázati finanszírozásból- megvalósuló klubfoglalkozások, mely 2018. májustól bővült tematikával és intenzitással – természetismeret, környezettudatosság és aktív időtöltés (sport) formákkal. Alkalmanként átlagban 15 állandó fő vesz részt, mely az aktív kirándulások bevezetésével mindig újabb résztvevőket generál. 12 hónap alatt elért 700 fő kontaktust eredményezett. A program EFOP pályázatból kerül finanszírozásra, Vasasért Egyesület megvalósításában.

 

 

A szolgáltatás tartalma /menete/ tevékenységei

 

A projekt időtartalma alatt hetente egy alkalommal, alkalmanként átlagban 4 órás időtartamban megvalósuló klubfoglalkozás jellegű program (állandó résztvevőkkel), mely gyógypedagógus szakember segítségével hozzájárul a programok pozitív megvalósításához. Tanulási folyamatról nem igazán beszélhetünk a mentálisan sérült emberek tekintetében, azonban mégis indirekt formában, a rendszerességben és a tervezés megtanulásában épül be kompetenciaként;

A súlyosan-halmozottan fogyatékos személyekkel foglalkozó, illetve őket érintő programok jelenleg csak igen korlátozott számban érhetők el. Az értelmi fogyatékosság nem betegség, amit gyógyítani lehetne. Ez egy olyan állapot, amely alapvetően meghatározza a sérült személy egész életét, de megfelelő segítséggel, fejlesztéssel a teljesebb értékű életvezetés kialakítható. Ha bárhol találkozunk értelmi sérült emberrel, gondoljunk arra, hogy csak az értelmük sérült. Ha még arra is rájövünk, hogy vidámak és melegszívűek, már úgyse leszünk képesek közömbösek maradni. Soha ne azt nézzük, hogy esetleg kényelmetlen, ha megszólítanak az utcán, hanem hogy ők is emberek, és bátorításra van szükségük. A mássággal való szembesülés, a nehézségek megélése nap, mint nap fásulttá, reményvesztetté teheti-teszi őket. Nem biztos, hogy a mindennapok ritmusából van erejük arra, hogy tudjanak változtatni, javítani életükön, hogy az új lehetőségeket felfedezzék, és élni tudjanak vele. Szervezetünk e horizont mentén indul útnak, mely a "Mohamed és a hegy" szituációt veszi alapul. Társadalmi szükséglet: Közösségbe tartozás kiépítése, társadalmi elszigetelődés ellen. Mai gyógypedagógiai ellátó rendszer működik, de a tankötelezettség megszűnése után, már nehezebb egy értelmi akadályozott felnőtt élete. Amennyiben szülei még támogatják, esetleg megoldott a speciális igényeket támasztó elhelyezése, esetleg még speciális munkát is tud végezni, akkor szerencsésnek mondható. A szabadidő hasznos eltöltése azonban minden ember számára ugyanolyan fontos, hozzá tartozik a mentális karbantartás, a fizikai aktivitás, a kultúra iránti igény. Fontosnak tartjuk, hogy az egyébként is hátrányosan érintett személyek számára hozzáférhetők legyenek e tevékenységek.

 

 

A szolgáltatás módszertana:

 

 

Kiindulási pont: A szellemi fogyatékkal élők általában alacsonyan iskolázottak és néhány esetben olyan szakmájuk van, amire nincs szükség a munkaerőpiacon. A legutóbbi (2011-es) népszámlálás alapján Magyarországon a fogyatékkal élők 53,4%-a csak alapfokú oktatásban részesült és mindössze 9%-uknak van egyetemi végzettsége. Ha a szellemi fogyatékkal élők adataira pillantunk, azt láthatjuk, hogy 34,5%-uk egyáltalán nem részesült oktatásban és 37,2%-uk csak alapfokú oktatást kapott. Az átlagnépesség adatai azt mutatják, hogy 31,7% kapott alapfokú oktatást és 17%-nak van egyetemi végzettsége. Összevetve az átlagnépesség adataival, láthatjuk, hogy a különbség meglehetősen nagy, különösen a szellemi fogyatékkal élők esetében. Ha az oktatási adatok így állnak, képzeljük el, a rendszerből kiesők helyzetét, mely nem hogy a tanulást nem segíti elő, de az alapvető kompetenciák szinten tartását is csak csekély mértékben.

Klubfoglalkozás módszertan: Motiváció fenntartását meglepő módon sokkal könnyebb elérni, mint az átlag felnőtteknél. Azonban számos más akadály van, amikkel szembe találjuk magunkat; a szociális-emocionális eltérések, melyek igen széles skálán mozognak. Két véglet dominál a hiperaktivitás és a teljes passzivitás. Nehézség még a gyors kifáradás, vontatott tempó, impulzivitás, továbbá önértékelési zavarok és szociális beilleszkedési zavarok.

A programok összeállításában továbbá számos tényezőt kell figyelembe venni, ami a kivitelezés-végrehajtást nehezítik: izomtónus zavarok, nagymozgásos zavarok, a saját testen való tájékozódás hiányossága, kereszt-dominancia, továbbá bizonytalan bilaterális koordináció.

A társas kapcsolatokban is akadnak nehézségek, ezek legfőképpen az interakciókban jelentkező nehézségek….

Zsolnai szerint a „mentális zavarok egy részét a szociális kompetencia hiánya okozza”(2003).  Ha fenti állítást alapul vesszük, akkor a társas kapcsolatok, szociális készségek fejlesztésével eredményeket lehet elérni, akkor is, ha ez egy szabadidős tevékenység.

 

 

 

A szolgáltatás eddig elért eredményei

 

Hónapról hónapra nagyobb érdeklődés mutatkozik a klubtevékenység iránt, számottevő eredmények jelenleg közösségi sikerélmény pozitív külső hatásokban jelenik meg. Önálló programjavaslatokkal állnak elő a résztvevők, legnagyobb siker, az egyre kisebb „külső” beavatkozás, segítség a programokon. Kiemelkedően pozitív hozadéka a sérült és nem sérült emberek közti szakadék csökkentése, sőt baráti kapcsolatok kialakítása, ösztönözve ép embertársainkat a segítségnyújtás lehetőségeire.

 

A szolgáltatással kapcsolatos bővebb információk (pl. tanulmányok, cikkek) elérhetőségei; a szolgáltatást megvalósító szervezet/ intézmény/ szakember elérhetősége

Vasasért Egyesület

7691 Pécs-Vasas Bencze József utca 6.

Klubvezető neve, elérhetősége:

Adrián Dorottya,

adriandorottya [at] gmail.com

 

 

 

Jó gyakorlat (szolgáltatás) címe/elnevezése:

Időskori művészeti foglalkozás-gondozás a demencia ellen

 

A szolgáltatás célja:

 

 

Egyesületünk, mint kulturális színtér (közművelődést ellátó intézmény fenntartója), mindig is törekedett arra, hogy aktivizáljanak olyan társadalmi csoportokat és egyéneket, akik a felnőttképzési intézmények, szociális és munkaügyi szervezetek számára rejtve maradnak. Számos programunk a lakosság egészére kiterjedő, de területi sajátosságából adódóan marginalizálódott területen a hátrányos helyzetűeket, informális, de nem formális tanulási, fejlődési, fejlesztési lehetőséget biztosít számukra.

Gyakorlati kompetenciáink, közösségeinkhez, kultúránkhoz fűződő tudásunk a változó világban folyamatos bővítésre, kiegészítésre és megújításra szorul. A tanulás időbeli és térbeli kitágulása elmossa a határvonalakat a szabadidős és kulturális időtöltés során megszerzett ismeretek, képességek és az iskolai tanulás közben elsajátított tudás között. A tanulás sok esetben éppen azok számára nem elérhető, akiknek esélyt kínálna életminőségük érdemi javulására. Ők azok, akik nem kapnak tanulásukhoz kellő ösztönzést, tanulási nehézségekkel vagy korábbi tanulási kudarccal küzdenek, alacsony végzettségűek vagy képesítés nélküliek. Az alacsony részvétel okai között – egyéb vizsgálatok tanúságai szerint – az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges alapkompetenciák hiánya, a tanulási szolgáltatások iránti fizetőképes kereslet, valamint a leginkább segítségre szoruló rétegeket megcélzó kínálat szűkössége egyaránt fellelhető. Ennek érdekében megkülönböztetett oktatási tanulási támogatásban kell részesíteni a társadalmi vagy egyéb okokból hátrányos helyzetű csoportokat és bővíteni szükséges számukra a tanulási lehetőségeket

 

 

A szolgáltatás célcsoportja:

 

 

Elsődlegesen nyugdíjas korú, inaktív időskorú emberek vagy bentlakásos intézményben élők számára, vagy bármely nappali intézmény által nyújtott szolgáltatás résztvevője.

 

 

A szolgáltatás intézményi/szervezeti környezete, története

 

2018. február óta pályázati finanszírozásból megvalósuló klubfoglalkozások, mely speciális tematikával épül egymásra. Alkalmanként átlagban 10 állandó fő vesz részt.

A program EFOP pályázatból kerül finanszírozásra, Vasasért Egyesület megvalósításában.

 

 

A szolgáltatás tartalma /menete/ tevékenységei

 

A projekt időtartalma alatt heti rendszerességgel, alkalmanként átlagban 1,5 órás időtartamban megvalósuló klubfoglalkozás jellegű program mely mentálhigiénés szakember segítségével hozzájárul a programok pozitív megvalósításához. A foglalkozásokhoz nincs szükség művészi tehetségre, hiszen az esztétikai célokat szolgáló és nem szolgáló művészeti termékek egyaránt hasznosan felhasználhatóak. A tevékenységeken a hangsúly, a kreativitásra, szabad önkifejezésre, biztonságos és bizalmas környezetre helyezett. Társadalmi szükséglet: Közösségbe tartozás kiépítése, társadalmi elszigetelődés megelőzése, segítségnyújtás.

  • „Kattanj rá nagyi” -számítógépes foglalkozás
  • Barkács klub időseknek
  • Szenior örömtánc
  • Szépkorúak alkotó műhelye
  • Főző klub

 

 

 

A szolgáltatás módszertana:

 

 

WHO felosztása szerint a 60–74 év közöttiek az idősödők, a 75–89 évesek az idősek, a 90 év fölötti személyek a nagyon idősek. Bár a kóros feledékenység (demencia) nem az öregedés része, azonban előfordulásának gyakorisága a korral nő. 65 év felett 5 évente megduplázódik, 65 éves korban 1% körüli, míg 85 év felett már előfordulása eléri a 30%-ot. 2010-ben közel 36 millió ember élt demenciával. Becslések szerint a számuk 2050-re várhatóan megháromszorozódhat. A magyarországi helyzet sem jobb, jelenleg legalább 150, maximum 300 ezer beteg lehet. Ez azért különösen nagy társadalmi kihívás, mert míg 2000-ben 69 aktív dolgozóra jutott 1demens beteg, ez az arány 2050-ben már csak 21:1 lesz.

 

A demenciával küzdő személy jóllétét az jelenti, hogy aktívan tölti a napjait segítői közreműködéssel, biztonságban érzi magát érzelmi támogatást kap.

A normál idősödési folyamat jellegzetessége, hogy a szervezet működési kapacitása beszűkül, az ezeket érintőegyes időbeni változások azonban egyedileg „programozottan” mennek végbe, nincs általános öregedési minta. A korosodással járó hanyatlást általános, lassú, fokozatos teljesítménycsökkenés jellemzi.

szellemiteljesítményt a személyiség összetevőinek egyenetlensége jellemzi, míg egyes részfunkciók változatlanok, a memória egyes speciális elemei, elsősorban a rövid távú memória gyengül. A gondolkodás tempója lassul, tartalmilag túlértékelések és téves-eszmék jelennek meg. Romlanak a kognitív funkciók (figyelem, emlékezet, logikai képességek).

A művészetterápiák komplexen épülnek fel és fejtik ki áldásos hatásukat. Definíciójuk szerint olyan változatos, élmény-centrikus, az egyéniség kibontakozását segítő terápiás technikák, amelyek elősegítik az önismeret elmélyülését, a motivációk, testi-lelki-szellemi működések felfedezését. Hozzájárulhatnak az érzelemkifejezés fejlődéséhez, a kommunikatív és kifejezőképesség javulásához.

 

 

A szolgáltatás eddig elért eredményei

 

A motiváció, mint eszköz annak érdekében, hogy a résztvevők ne veszítsék el a lelkesedést kulcsfontosságú. Ennek megválasztása az idős embereknél nem egyszerű, hiszen az egészségügyi romlás, illetve halálozás nem könnyíti meg a résztvevők számának emelését, de ezek ellenére időről időre érkeznek új résztvevők. Sikeresnek mondhatók azok a foglalkozások, ahol a résztvevők saját javaslataik alapján a régmúlt időket felidéző zenék, ízek, emlékek kerülhetnek előtérbe.

Ezeken a foglalkozásokon új kisközösségi kapcsolatok alakulnak ki, amik a nehezebb időszakokat képes áthidalni.

 

 

A szolgáltatással kapcsolatos bővebb információk (pl. tanulmányok, cikkek) elérhetőségei; a szolgáltatást megvalósító szervezet/ intézmény/ szakember elérhetősége

Vasasért Egyesület

7691 Pécs-Vasas Bencze József utca 6.

Klubvezető neve, elérhetősége:

Adrián Dorottya,

adriandorottya [at] gmail.com