Jelenlét Program
A szolgáltatás célja:
|
Közvetlen célja, hogy valódi, hosszantartó, pozitív változást generáljunk a szegregátumokban, mélyszegénységben élő gyermekek és családjaik életében. A hagyományos máltai alaptevékenységeken túl komplex programok megvalósítása.
|
A szolgáltatás célcsoportja:
|
A Jelenlét program a szegregátumokban, szegénytelepeken élő roma/cigány és nem roma/cigány gyermekeket és felnőtteket célozza meg, életkori megszorítás nélkül (0-99 éves korig). A célterület lehatárolásánál NEM a KSH adatokat vesszük kiindulási pontnak, hanem egészében diagnosztizálunk egy – egy területet, ahol rászorultsági alapon szerveződik a szolgáltatásra „jogosultak” köre.
|
A szolgáltatás intézményi/szervezeti környezete, története |
A Dél-dunántúli régióban Pécsett, György-telepen indult 2007-ben az első Jelenlét Program, mára 7 település 10 szegregátumában vagyunk jelen. Pécsett az akkor már régóta működő Csilla Gondviselés Háza adja a mai napig a szakmai, és infrastrukturális hátteret a programhoz. Ebben az intézményben történt, hogy a máltai kollégák nap, mint nap tapasztalták az egyre növekvő segítségkérések számát, melyek főleg a keleti városrészből, és kiemelten Hősök teréről, György-telepről érkeztek. Erre kellett gyors és adekvát választ adnia a Szeretetszolgálat helyi csapatának, ekkor született meg a döntés, hogy a Málta „odaköltözik” György-telepre, azaz szociális szolgáltató irodát nyit egy önkormányzati lakásban. Ez volt az első Jelenlét Ház 2007. nyarán.
|
A szolgáltatás tartalma /menete/ tevékenységei |
A Jelenlét Program komplex, megtervezett tevékenységsorozat, amely a következő részterületekre válaszol az előzetes diagnózis alapján: lakhatás, egészségügy, szociális, klasszikus karitatív, oktatás, munkaerőpiac, mentálhigiéné, kultúra. A telepeken folyó munka bázisa egy Jelenlét Ház, lehetőleg a telepen, vagy közvetlen közelében. Itt valósulnak meg a közösségi programok, ide be lehet jönni a hét 5 napján segítséget kérni, beszélgetni, kérdezni. Az egyénekkel, családokkal való szoros munka egy része is itt történik, de a családok otthona is nagyon fontos helyszíne a Jelenlét programnak. A területen dolgozó kolléga és a családok között kialakuló bizalmi viszonynak köszönhetően, a felállított diagnózis után közösen keresik meg a személyre szabott segítséget. Nem mindig az a segítség, amit mi, „messziről” jött szociális munkások, segítők annak gondolunk. Lehet, hogy sokkal mélyebbre kell ásnunk egy – egy családnál, egyénnél, és sokszor kell önbizalmat, személyiséget fejlesztenünk, hogy megtapasztalják, mi mindenre képesek ők is. Konkrét tevékenységeink: klubfoglalkozások (baba – mama, filmklub, ezermester klub, ifjúsági klub, turkálók, közösségi kert), egyéni tanácsadás, családi kupaktanács, egészségvédelem: szűrések megszervezése, időpontok, paciens-orvos kapcsolattartás, tanulássegítés, kapcsolattartás oktatási intézményekkel, pályaorientációs foglalkozások, bűnmegelőzése, krízisintervenció, mediátor szerep konfliktushelyzetekben, szociális adminisztráció: kérvények, hivatalos papírok, ügyintézésben való segítségnyújtás, adományok gyűjtése, osztása.
|
A szolgáltatás módszertana:
|
A Jelenlét Programok egy bizonyos mértékig azonos, hasonló módszertannal működnek regionális és országos szinten is, azonban mindig reagálnak a területi specifikumokra is, azért egyediek. Minden településen, telepen először a diagnózis felállítása történik meg, ennek kiértékelése alapján kerülnek bevezetésre a szolgáltatási típusok. Nem konkrét tevékenységekkel vonulunk ki egy szegénytelepre, hanem a helyi igényekre, adottságokra rugalmasan reflektálva dolgozzuk ki a munkatervet, állítjuk össze a szolgáltatások körét, amelyet az idő előrehaladtával folyamatosan felülvizsgálunk és szükség esetén változtatunk. Például nem csinálunk baba-mama klubot egy telepen, ahol viszonylag kevés a kisgyermekes szülő, hanem azt a néhány édesanyját segítjük abban, hogy a legközelebbi Gyerekházba eljusson, amely a szegregátum közvetlen határánál működik régóta, sikeresen. A részletes diagnózison alapuló segítségnyújtást a közösség egészére (közösségfejlesztés) és a családok, egyének szintjén is alkalmazzuk. Az különböző szintek (egyén, család, közösség) igényei, lehetőségei néha ellentétben állnak egymással, a mi feladatunk felismerni és megtanítani kezelni ezeket a konfliktushelyzeteket. (Például egy többgyerekes édesanyja nagyon szeretne elmenni dolgozni, hogy ne legyen kiszolgáltatott helyzetben, azonban a férje ezt nem akarja, szerinte otthon a helye. A közvetlen környezetből is eltérő véleményeket kap, a társadalom elvárása pedig az, hogy dolgozzon.)
Kiemelendő, hogy önkéntesség, mint tanulási forma megjelenik a Jelenlét Programban. A gyermekek és felnőttek teljes bevonása történik meg a program elemeinek szervezésébe (ezáltal fejlesztett területek: ön-és társismeret, hatékony kommunikáció, indulatkezelés, hatékony érdekérvényesítés). A gyerekeket és felnőtteket maximálisan bevonjuk a közösségi rendezvények szervezésébe, lebonyolításába (fejlesztett területek: tervezési-szervezési feladatok, közösségi érdekek előtérbe helyezése a személyes érdekekkel szemben, hatékony kommunikáció, együttműködési készségek). A hatékony közösségfejlesztés egyik alappillére az önkéntes részvételen alapuló munkacsoportok működése, amelyek a helyi közösség nehézségeire keresik a megoldást (fejlesztett területek: érdekérvényesítés, hatékony kommunikáció, problémamegoldó készség).
|
A szolgáltatás eddig elért eredményei |
A Dél-dunántúli régióban jelenleg 7 településen 9 telepen folyik teleprehabilitációs projekt, melyeknek alapja a jelenlét típusú szociális munka. Telepenként 90 - 2000 fővel dolgozunk a telepek méretétől függően.
|
A szolgáltatással kapcsolatos bővebb információk (pl. tanulmányok, cikkek) elérhetőségei; a szolgáltatást megvalósító szervezet/ intézmény/ szakember elérzetősége |
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió ifj. Csonka Pál – csonka.pal [at] maltai.hu Fehér Angéla – feher.angela [at] maltai.hu
1./ Jelenlét – Módszertanmesék a telepi munkáról (https://www.libri.hu/konyv/Jelenlet-modszertanmesek-a-telepi-munkarol-3.html) 2./ Brettner Zsuzsanna - Csonkáné Utasi Katalin - Dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta - Fehér Angéla - Jónás Gergő - Dr. Kovács Katalin - Romsits Anta - Vonyó Péterné Szabó Réka: "Kilátástalan jelen ígéretes jövőre cserélhető!" – Jelige: JELENLÉT ISBN 978-615-81172-0-3 letölthető innen: https://drive.google.com/file/d/1nbHolnk6Jq-M0fJQAG_qr6Pd0hGNaETk/view?usp=sharing
|