TENENET o.z. – Szlovákia
A civil szervezet 2011-ben alakult Senec városában abból a célból, hogy a fogyatékkal élő emberek és gyerekek családtagjai, valamint tartós munkanélküliek számára védett munkahelyet biztosítsanak (WELLNEA). Köszönhetően a kedvezményes támogató programoknak sok hátrányos helyzetű családból érkező nő kereste meg a szervezetet, segítséget kérve. A szervezet bővítette szolgáltatásait 2013-ban, amikor a társadalmi kirekesztődés által érintett embereknek kezdtek el segíteni oly módon, hogy a szervezet akkreditált szociális és jogi támogatást, valamint gyámügyi védelmet biztosít számukra. Ugyanettől az évtől kezdve munkaerő-piaci szolgáltatásokat és szociális tanácsadást is biztosítanak a rászorulóknak. Regisztráltatták magukat a pozsonyi önkormányzatnál abból a célból, hogy hivatalosan is nyújthassanak tanácsadó szolgáltatásokat Senecen és a Trnava régióban. 2015-ben létre hoztak egy közösségi központot Jánovce-ban (Galánta megye), ahol korai megelőzéssel kapcsolatos tanácsadói, valamint otthonápolási szolgáltatásokat kínálnak a Trnava régióban. 2016 óta egy újabb közösségi központot nyitottak Senecen, a pozsonyi régióban. Két irodát működtetnek: az egyiket a seneci központban, másikat Jánovcéban. Több EUs támogatásnak köszönhetően – amelyből a gyermek- és ifjúságvédelmi programot is finanszírozzák – 8 fő főfoglalkozású, 35 fő megbízásos jogviszonyú foglalkoztatott dolgozik a szervezetnél (19 szociális munkás, 17 pszichológus és pszichoterapeuta és 4 speciális pedagógus.).
Az idősekkel foglalkozó projektjeikről itt található több információ: https://tenenet.sk/eng/social-projects/year-2015/seniors-to-children/