Szenior Turisták

 

A szolgáltatás célja:

 

Idősoktatás, időstorna, egészségmegőrzés, közművelődés

 

A szolgáltatás célcsoportja:

 

A  pécsi és Pécs környéki 60 év felettiek

 

A szolgáltatás intézményi/szervezeti környezete, története

A 2014 óta működő Pécsi Szenior Akadémia keretein belül jött létre a „Szenior Turisták” elnevezésű csoport. Spontán alakult, a résztvevők igényei szerint: jelezték többen, hogy szívesen vennének részt kirándulásokon, túrákon. Lovák Ibolya nyugdíjas pedagógus kollégánk karolta fel a kezdeményezést és alakította ki a csoportot, mely közel 5 éve működik.

 

A szolgáltatás tartalma /menete/ tevékenységei

A turistacsoport kb. 40 fős, leginkább 60-as és 70-es éveikben járók a tagjai, 80%-ban nők. Kirándulásokat mindegy kéthetente tartanak, természetesen az időjárás és az évszakok függvényében. Eleinte a környék, valamint a Mecsek bejárását tűzték ki célul, ma már azonban távolabbi célpontokraj (elsősorban települések, turisztikai látványosságok) is ellátogatnak. Utazni heyi vagy távolsági járatokkal, önköltségen szoktak. Tavaly ősszel a zólyomi egyetemről érkezett meghívás a Pécsi Szenior Akadémia felé a szlovák Szenior Olimpián való részvételre, melyet elfogadtunk – a benevezett csapat majdnem teljesen a Szenior Turisták tagjaiból állt.

 

A szolgáltatás módszertana:

 

A túrák és kirándulások a célcsoport igényei és fizikai terhelhetősége szerint változnak. Mindig előre megadjuk a megteendő kilométerek számát, az esetleges szintemelkedés mértékét, a kirándulás időtartamát és várható költségét. A résztvevők saját fizikai állapotuknak megfelelően választanak a lehetséges programok közül. A hosszabb, így költségigényesebb kirándulások esetében az akadémia – lehetőségei szerint – anyagi támogatást nyújt.

A programok az akadémia Facebook-oldalán, valamint az előadások előtt kerülnek meghirdetésre, jelentkezni adott határidőig e-mailben és telefonon lehet.

 

A szolgáltatás eddig elért eredményei

40-50 rendszeres résztvevő az eltelt közel 5 évben

több, mint 100 túra és több, mint 20 buszos kirándulás

részvétel a zólyomi Szenior Olimpián

 

A szolgáltatással kapcsolatos bővebb információk (pl. tanulmányok, cikkek) elérhetőségei; a szolgáltatást megvalósító szervezet/ intézmény/ szakember elérzetősége

Pécsi Szenior Akadémia

Dr. habil. Bajusz Klára egyetemi docens

Pécsi Tudományegyetem

bajusz.klara [at] pte.hu

 

Lovák Ibolya kirándulásszervező (elérhető az akadémián keresztül)